|
Zsidó háborús és emberiségellenes bűnök a 20-ik században
Tartalom:
Zsidó bűntettek a Kommunizmus alatt.
1998 február 20-án.
Anne McLellan asszonynak.
E-mail: mclela@parl.gc.ca Tisztelt McLellan Asszony, 1998 Február 6-i levelemben kimutattam az aránytalanságot azok között az emberek között, akik a II.vh. alatt súlyos háborús bűnöket követtek el és azok között, akiket az Ön Igazságügyminisztériuma megvizsgált további akció céljából. Abban a levélben a Japánban elkövetett háborús bűnökre koncentráltam, és megígértem, hogy további példákkal fogok szolgálni. Ebben a levélben ugyanazzal a témával foglalkozom - Hogy súlyos háborús bűnöket nem ukránok követtek el, és az Ön által elrendelt bűnüldözés ukránok ellen aránytalanságot mutat. Ebben a levélben zsidó háborús bűnöket fogok leírni, amely különösen jelentős, mivel az Ön eljárásainak fő hajtóerejét zsidó csoportok aktivitása adja. Tényeimet négy csoportba osztottam, zsidó háborús bűnök az emberiség ellen (1) a kommunizmus alatt (2) a II. vh. alatti német megszállás alatt (3) közvetlenül a II vh. után (4) a Közelkeleten. Mindenképp kérem Önt, vegye figyelembe, hogy minden tény mindig megbízható forrásból származik, a legtöbbjük zsidó forrásokból. Ha Ön alaposan megvizsgálja az alanti tényeket, arra kérem Önt, hogy hasonlítsa össze a tények nagyságrendjét azon tények nagyságrendjével, amelyekkel az Ön Igazságügyminisztériumának nácivadász osztálya Kanadai ukrán egyéneket gyanúsít az ön mostani vádolási hulláma során.
Az alanti tények felsorolása során abba a kellemetlen helyzetbe kerültem, hogy a politikai inkorrektség birodalmába kerültem. Ezért határoztam úgy, hogy a tényeket teljes részletességében fogom közölni. Ha rövidebben mutattam volna be ezeket, az olvasó esetleg arra a következtetésre juthatna, hogy mivel a tények olyan szűkösek, nem lehet belőlük messzemenő következtetést levonni.Csak a tények részletes és egyértelmű bemutatása lehet meggyőző.
Zsidó háborús bűnök és más bűnök az emberiség ellen a kommunizmus alatt.
Az NKVD ukránokat mészárolt le a németek megjelenése előtt. A zsidó bűnök a kommunizmus alatt terjedelmes témájából egyre szorítkozom: A zsidók által dominált NKVD által rendezett gyilkolások, amelyek elsősorban nemzsidókat, azon belül ukránokat érintettek 1941 nyarán, Ukrajna német megszállása előtt.
Míg a keletre felé való mozgás tartott, az NKVD tömeges letartóztatásokat és kivégzéseket hajtott végre, főleg ukránokon -- különösen azokon, akik megpróbálák a kitelepítést kikerülni. A börtönökben a legtöbb olyan elzártat, akiknek az ítélete hosszabb időre szólt, mint 3 évre, egyszerűen lelőtték, a többieket kitelepítették, ha ez lehetséges volt. Néhány városban az NKVD leégette a börtönöket, ha ez lehetséges volt. (Volodymyr Kubijovyc, szerkesztő, Ukrajna. Rövid enciklopédia, University of Toronto Press, Toronto, 1963, I kötet, 878 o., Vsevolod Holubnychy és H. M. írta ezt a részt.) A bolsevikok Nyugatukrajnában kb. 10 000 politikai rabot semmisítettek meg az ellenségeskedések kirobbanása előtt és azután (tömeggyilkosságok Lviv, Zolochiv, Rivne, Dubno, Lutsk, stb.. városokban történtek). (Volodymyr Kubijovyc, szerkesztő, Ukrajna. Rövid enciklopédia, University of Toronto Press, Toronto, 1963, I kötet, 886 o.) A németek előrenyomulása előtti menekülésük előtt a szovjet megszálló hadsereg ukrán civilek ezreit ölte meg, föleg Lviv város intelligenciáját. (Ukrajna enciklopédiája, 3. kötet, 222.o.) A szovjetek sietős visszavonulásának tragikus következményei voltak a Nyugatukrajnában bebörtönzött politikai foglyok ezrei számára. Mivel nem tudták őket időben kitelepíteni, az NKVD tömegesen mészárolta le őket 1941 június 22-29 között, függetlenül büntetésük okától. A legnagyobb mértékű tömeggyilkosságok Lviv, Sambir és a galíciai Stanyslavivban történtek, ahol kb. 10 000 rab halt meg, és Rivne és Lutskban Volhyniában, ahol további 5000-t gyilkoltak meg. A tömegdeportációk, a növekvő szovjet terror és ezek a gyilkosságok nagyban megnövelték a nyugatukránok utálatát a szovjetek iránt. (Orest Subtelny, Ukraine: Történelem, University of Toronto Press, Toronto Buffalo London, 1994, 461 o.)
Röviddel a német haderő bevonulása után 2400 ukrán halottat mutattak, akiket tarkólövéssel öltek meg Lviv (Lemberg) város börtönében a szovjetek röviddel elvonulásuk előtt (Hans Frank, A bitófa árnyékában, 406. oldal).
Megtudtuk, hogy mielőtt az orosz csapatok kivonultak volna, Lemberg (Lviv) polgárainak nagy hányadát, ukránokat és lengyeleket öltek meg ebben és más börtönökben. Továbbá, sok német férfi és tiszt testét találták meg, sokukat megcsonkítva. Lemberg lakossága keserűséget és bosszúságot érzett a lakosság zsidó részével szemben. (Erwin Schulz, 1941 májusától szeptemberéig az 5. különítmény parancsnoka volt, amely a C különítmény alá volt rendelve, John Mendelsohn, szerkesztő, A holokauszt, kiválasztott iratok 18 kötetben, Garland, New York, 1982, 18. kötet, 18 o.) Másnap Dr. Rasch informált minket, hogy a Lembergben meggyilkoltak száma 5000 körül volt. Kétséget kizárólag megállapították, hogy a bebörtönzések és gyilkosságok zsidó funkcionáriusok vezetése alatt történtek és Lemberg zsidó lakosságának részvételével. Ezért voltak Lemberg lakosai a zsidók ellen hangolva. (Erwin Schulz, 1941 májusától szeptemberéig az 5. különítmény parancsnoka volt, amely a C különítmény alá volt rendelve, John Mendelsohn, szerkesztő, A holokauszt, kiválasztott iratok 18 kötetben, Garland, New York, 1982, 18. kötet, 18 o.)
A B különítmény vezetője jelentette, hogy ukrán lázadási kísérleteket az NKVD véresen elfojtott 1941 június 25-én Lvivban. Kb. 3000 embert lőtt le az NKVD. A börtönt fölgyújtották. Alig 20 %-a az ukrán intelligenciának maradt életben. (Működési helyzetjelentés, USSR, No. 10, 1941 Julius 2., Yitzhak Arad, Shmuel Krakowski és Shmuel Spector, A különítményekről szóló jelentés: A náci halálbrigádok zsidóellenes propagandája 1941 július 1943 január között, Holokauszt könyvtár, New York, 1989, 2. oldal).
Hely: Zviahel (Novograd-Volynski)
Dobromilban 82 halottat találtak, akik közül 4 zsidó volt. Az utóbbiak bolsevik informátorok voltak, akiket azért öltek meg, mert a gyilkosságokban cinkosok voltak. Dobromil mellett egy elhagyott sóbánya aknája tele volt töltve halottakkal. Közvetlen szomszédságában egy 6*15 m-es méretű tömegsír található. A Dobromilban meggyilkoltak száma néhány százra tehető. Samborban 1941 június 26-án a bolsevikok kb. 400 ukránt lőttek le. További 120 embert gyilkoltak meg 1941 június 27-én. A többi 80 fogolynak sikerült lefegyverezni a szovjet őröket és elmenekültek. ... 1939-ben már sok ukránt lelőttek és 1500 ukránt valamint 500 lengyelt keletre deportáltak.
Hely: Pleskau (Pskov)...
Az NKVD-t zsidók dominálták. Ki volt felelős ukránok 1941-es, a németek bevonulása előtti lemészárlásáéert? Nyilvánvalóan az NKVD, és az NKVD-ről szóló fejezetek gyakran megerősítik, hogy az NKVD-t zsidók dominálták. De pontos-e ez az állítás, amely a szovjet titkosrendőrség aránytalanul magas zsidó részvételéről szól? Olyan megállapítások, mint a következő, azt sugallják, hogy ez valószínű: Yoram Sheftel, John Demjanjuk izraeli védőügyvédje a következőt jelenti Szimferopol, Ukrajnai utazásáról, 1 KGB 1990-es főhadiszállásáról:
A jobb falon egy emlékmű volt kb. 30 Szimferopoli KGB ember nevével, akok a nagy honvédő háborúban estek al, ahogy a szovjetek a II. vh-t nevezték. Megdöbbentem és haragudtam a nevek olvasásakor: az első Polonski volt, az utolsó Levinstein, közöttük pedig olyanok mint Zalmonowitz, Geller and Kagan - mind zsidók. A zsidó fiatalság legjobbja Oroszországban, a cionizmus gerince, eladta magát és lelkét a vörös ördögnek. (Yoram Sheftel, A Demjanjuk ügy: Egy látványos per felemelkedése és lezuhanása, Victor Gollancz, London, 1994, 301 o.)
Zsidóként engem egy másik kérdés érdekel. Miért volt az NKVD-MVD nyomozók között olyan sok zsidó - ezek között e legkegyetlenebbek? Nekem ez egy fájó kérdés, de nem térhetek ki előle. (Yevgenia Albats, Állam az államban: A KGB és szerepe Oroszországban, Past, Present and Future, 1994, 147 o.)
Zsidók hemzsegtek a pártgépezet alsóbb fokozatain is - különösen a Csekában, és követőiben, a GPUban, OGPUban és NKVDban... Nehéz a zsidók túlsúlyát megindokolni a csekában. Lehet, hogy azért, mert a régi orosz uralom alatt nem érezték jól magukat, az új államban a valódi hatalmat maguknak akarták. (Leonard Shapiro, A zsidók szerepe az orosz forradalmi mozgalomban, s szláv és keleteurópai szemle, 1961, 40, 165 o.)
Zsidó háborús bűnök és más bűnök az emberiség ellen a német megszállás alatt. A médiák, és talán az Ön igazságügyi minisztériuma is sokat tesz azért, hogy bemutassa, hogy számos ukrán együttműködött a megszálló németekkel. Azonban a zsidóknak is megvoltak a kápóik (zsidó náci rendőrség), a Judenrat-juk (zsidó szenátusuk a náci uralom alatt), zsidó együttműködőik és informátoraik. A média sokat beszélt az ukrán segédrendőrségről, amely a németeknek segített, de arról nem látszik tudni, hogy a közvetlen halálos veszély miatt az együttműködésnek több iránya is volt. A Jüdische Ordnungsdienstnek, amely gettók zsidó rendőrségének neve volt, több ezer embere volt elkobzási tevékenységre. Csak a varsói gettóban a zsidó rendőrség 2500 fő körül volt. Lódzban 1200 fő körül, A Lvovi gettóban 500 ember. stb... (Raul Hilberg, Az európai zsidók megsemmisítése, Quadrangle Books, Chicago, 1961, p. 310) Ilyen nagyszámú zsidó rendőrség mellett - ezrekről beszélünk - minden olyan történethez, amely arról szól, hogy az ukrán segédrendőrség letartóztat egy zsidót, nehéz lenne egy olyat találni, hogy a zsidó rendőrség pontosan ugyanezt teszi? A játékban, amely arról szól, hogy egy életet megmentünk egy kegyetlen úrnak szolgálva, nem tüntettek ki egy pár zsidót? És az Ön igazságügyminisztériuma vajon egymás mellé tette-e az ukrán és zsidó együttműködők listáját és megállapította, hogy az ukránoké hosszabb vagy inkább korholható - vagy egyáltalán, van-e az Ön igazságügyminisztériumának zsidó listája? De hogy kimutassuk, hogy a zsidók is szolgáltattak embereket a náci rendőrség akciói számára, lehet, hogy elbagatellizálja az ügyet. Valójában lehetséges annak a kimutatása, hogy minden esetben a zsidóellenes akciók a zsidó kápók fennhatósága alatt történtek: A nácik sátáni terve biztosította, hogy minden zsidó személyes sorsa - élete és halála- teljesen a zsidó szenátus [Judenrat] döntésétől függött. A nácik időről időre elhatározták, hogy egy bizonyos számú egyén a munkatáborokba utazik megsemmisítésre, de az egyéni kiválasztás teljes egészében a zsidó szenátus kezében volt, az emberrablásokat és bebörtönzéseket a zsidó rendőrség hajtotta végre (kápók). Ilyen agyafúrt módon a zsidók rendkívül sikeresek voltak a tömeggyilkosságok végrehajtásában és a gettó légkörének megmérgezésében az erkölcsi degeneráció és korrupció útján. (Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of U.S.A., Brooklyn, 1977, 119-120 oldal, kiemelés tőlünk) Dr. Israel Shahak a szerkesztőhöz intézett levelében aláhúzza, hogy majdnem minden adminisztratív feladat, a nácik irányvonalának kivitelezésére zsidó kezekben volt, a zsidó együttműködők mindenütt ott voltak, és a zsidó együttműködők tették a zsidó holokasztot kivitelezhetővé, és ők akadályozták meg a zsidó ellenállást is. Különösen figyelemre méltó, hogy a varsói gettóban levő gyerekeknek azt tanították, hogy jobban féljen a zsidó kollaboratőrtől, mint az ukrántól: A holokauszt meghamisítása.
Prof. Israel Shahak levele a szerkesztőhöz, publikált 1989 május 19-én Kol Ha'ir, Jeruzsálemben. Online: http://www.kaiwan.com/codoh/newsdesk/890519.HTML
Mint olyan valaki, aki átélte a holokausztot, először Varsóban aztán Bergen-Belsenben, rögtön tudok példát adni a mindennapi élet teljes ignorálására a holokauszt alatt. A Varsói gettóban, az első masszív megsemmisítési periódusban, (1943 júniusa és októbere között), szinte nem is lehetett német katonákat látni. szinte minden adminisztratív munkát és később a zsidók százezreinek transzportját halálukba a zsidó kollaborátorok végezték. A varsói gettófelkelés kitörése előtt (amelynek tervezése a zsidók többségének megsemmisítése után kezdődött), a zsidó földalatti mozgalom minden zsidó kollaborátort megölt, akit csak tudott, teljesen jogosan. Ha ezt nem tették volna, a felkelés sohasem kezdődhetett volna el. A gettó lakosságának nagy része gyűlölte a kollaboratőröket, sokkal inkább, mint a német nácikat. Minden zsidó gyerek megtanulta, és ez sokuknak az életét mentette meg: "Ha belépsz egy négyzetbe, amelynek három kijárata van, az egyiket egy német SS katona őrzi, a másodikat egy ukrán és a harmadikat egy zsidó rendőr, próbálj meg először a németnél átmenni, utána talán az ukránnál, de sohasem próbálkozz a zsidónál."
Az egyik legfontosabb emlékem az, amikor a zsidó földalatti mozgalom megölt egy megvetésre méltó kollaborátort, lakásom közelében 1943 februárjában, énekeltem és táncoltam a még vérző tetem mellett a többi gyerekkel együtt. Még ma sem bánom ezt, éppen ellenkezőleg.
Szívélyes üdvözlettel: [Israel Shahak] Íme egy ilyen zsidó kollaborátor története:
Moldetsky,a cionista munkáspárt vezetője, aki a bedzini szenátus vezetője volt, az évek során sok ezer zsidót választott ki kényszermunkára és megsemmisítésre, míg neki sikerült életben maradni. A tömegdeportálásokra Moldetsky kiadott egy parancsot, amely teljesen csaló és megtévesztő volt, amelyben ezt írta: "Zsidók, vegyétek föl ünneplőtöket, és örömmel vonuljatok a gyülekezőhelyekre. Senki se maradjon otthon." A zsidók ártatlanul engedelmeskedtek neki. Ennek eredményeként nagy családok - az öregekkel együtt-, összesen 8000 ment Auschwitzba. A nácik a csecsemőket zsákokba tették...
A média sokszor bemutatta a megszálló németeket üdvözlő ukránokat. Például 1993 október 24-én Morley Safer ' A szabadság csúnya arca' c. 60 perces történetben azt állította, hogy: ' ugyanazon a tér [Lviv, Ukrajna]-ban üdvözölte 50 éve Hitler csapatait felszabadítóként', mintha ez egy ukrán tünet lenne a nácik iránti szeretetet mutatva. Safer úr nem mondta meg, hogy azon a téren ukránok, lengyelek és zsidók üdvözölték Hitler csapatait. Zsidók üdvözölték Hitler csapatait? Igen, nézzük tovább: Az uralkodó meggyőződés az volt, hogy a rossz dolgok Oroszországból jönnek és a jó dolgok Németországból. A zsidók történelmileg Németországgal szimpatizáltak oroszországgal szemben, Nem Oroszország, hanem Németország volt hagyományos útirányuk, ha menekültek. 1939 októbere és novembere között emiatt a meggyőződés miatt költöztek zsidók ezrei az orosz megszállta Lengyelországból a német megszállta Lengyelországba. Az áram akkor állt meg, amikor a németek lezárták a határt. Hasonlóképpen egy évvel később amikor a szovjetek az újonnan meghódított területeken tömeges deportációkat hajtottak végre, ez a területen élő ukránoket, lengyeleket és zsidókat egyaránt nyugtalanította. Majdnem mindenki várta a német csapatok bevonulását. Amikor 1941 nyarán a hadsereg végre megérkezett, különösen az öreg zsidók emlékeztek rá, hogy az első világháborúban a németek felszabadítóként jöttek. Ezek a zsidók nem fogadták el, hogy a németek most üldözőkként vagy gyilkosként jönnek. (Raul Hilberg, Az európai zsidók megsemmisítése, Quadrangle Books, Chicago, 1961, 206 o.)
Miután észrevesszük a szándékot, hogy az ukránokat támadják a németek szíves fogadása miatt, a nem pártos megfigyelő észreveszi, hogy mindenkit megrettentett kiszolgáltatása a kommunizmusnak, és hogy Nyugat-Ukrajnában a háború első napjaiban senki sem tudta, hogy a németek jót vagy rosszat hoznak, és mindenki remélte, hogy az új irányítás könnyebbséget fog hozni.
Kérdezzük meg a gettók és táborok túlélőit. Mind igazolják, hogy azok a verések, amelyeket a zsidó 'aranyifjúságtól' kaptak, tele voltak gúnnyal. Ezek nagyobb lelkesedéssel és kegyetlenséggel hajtották végre feladataikat, mint azt a német parancsnokok kívánták. (Y. Efroiken, a zsidók hősiessége és szent mivolta, Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of U.S.A., Brooklyn, 1977, 21 oldal)
Gyakorlatilag minden kápó tiszt egyetemet végzett volt, akik bestiaként viselkedtek és időnként kegyetlenebbek voltak mint a nácik. (Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja. Zsidó háborús bűnösök iratai és vallomásai, Neturei Karta of U.S.A., Brooklyn, 1977, 121 oldal)
Az a kanadai igazságszolgáltatás érdeke, hogy üldözze az ukrán kollaboratőröket míg védje a zsidó kollaboratőröket? Azért bocsát meg a zsidó kollaboratőröknek, mert azok kényszer alatt szolgálták német uraikat? Ha igen, akkor miért nem esnek az ukránok hasonló megértés alá? Ők is hasonló kényszer alatt szolgáltak. A németek az ukrán népességgel rendkívül szigorúan és kegyetlenül bántak. Még lényegesebb, az ukrán táborőröket nagy részét szovjet hadifoglyokból toborozták, akik semmiféle holokausztról nem tudtak és akik egyetlen választása az volt, hogy a német hadifogolytáborokban elpusztulnak. Ha a németekkel való együttműködést az önvédelem és a holokauszttól való menekülés megbocsájtja, akkor ezeket az ukrán hadifoglyokat föl kell menteni, mivel ők milliószámra pusztultak el a német hadifogolytáborokban:
Zsidó háborús bűnök és más bűnök az emberiség ellen közvetlenül a második világháború után. Minden tény, amit ebben részben közlünk, John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben c.művéből származik, Basic Books, New York, 1993. A szerző:
John Sack, a 'Szemet szemért' szerzője zsidó és a könyv hátoldala a következőt mondja róla:
A háború utáni bűnözők zsidók voltak.
Ő volt az állambiztonsági hivatal vezetője Sziléziában, irodáját Katowicében nyitotta meg, föltette a falra Sztálin képét és zsidókat nevezett ki a hírszerzés,a börtön stb.. élére és a tisztek háromnegyed része is zsidókból állt. D Josef mégsem volt a jó tündér. A jó tündér Sztálin volt. A zsidóknak nem volt furcsa Sztálin irántuk mutatott szeretete, mert úgy vélték. hogy azt akarta, hogy a németeket a pokol kutyái pusztítsák el: azaz ők....
Egy prágai barátja volt Csehszlovákiában az államvédelem vezetője.. Sztálin tehát ide is zsidót tett.
Október 17-én Lengyelország elnöke parancsba adta, hogy azokat a németeket, akik nem voltak bebörtönözve, ki kell utasítani Lengyelországból és Németország lengyelek által igazgatott részeiről. és a harangok zúgására a lengyel rendőrség összegyűjtötte őket és mind a tíz milliót vonatra tette - a történelem legnagyobb emberi helyváltoztatását kényszerítve ki. Kattowitzben, Kielceben, Breslauban, Stettinben és más városokban a rendőrfőnök zsidó volt. Sokan voltak volt partizánok, akiket 1944 augusztusában Lublinban ünnepeltek, ahol Lengyelország rendőrfőnöke, katolikus ember .. egy zsidót nevezett ki Lublin rendőrfőnökévé és ott minden körzet rendőrfőnökévé. Egy évre rá, 1945-ben ezek az emberek lettek Lengyelországban és és Németország lengyelek által igazgatott részeiben több helyen rendőrfőnökök. Breslauban, amely Németország lengyelek által igazgatott részében a legnagyobb város, a rendőrfőnök, a hivatalvezető a németek ügyeinek intézésére, a lengyel hadsereg belső biztonsági osztályának vezetője sőt Breslau polgármestere is zsidó volt.
Olyan helyeken mint Gleiwitzben, a lengyeleket a börtön fala felé fordították, a zsidó kivitelezők nagy vasgyűrűkhöz kötötték őket és azt mondták: 'Vigyázz! Kész! Tűz!', lelőtték őket és azt mondták a lengyel börtönőrőknek: 'Ne beszéljetek erről!'. A lengyel őröknek ez nem tetszett, de a Jacobok, Josefek és Pinekek, a pimasz hivatalnokok, lojálisak voltak Sztálinhoz, mivel ők magukat zsidó hazafiaknak tartották és nem lengyel hazafiaknak. És ezért foglalkoztatott Sztálin a jó tündér zsidókat. .. és tette őket a lengyel állambiztonság hivatalaiba, a saját eszközeiként a Lengyel Népköztársaságban.
A Kattowitzi rendőrfőnök Pinek Pakanowski volt, és Breslau rendőrfőnöke Shmuel "Gross,", aki a lengyel nevet, Mieczyslaw "Gross." -t használta. Más zsidó rendőrfőnökök Lengyelországban és Németország lengyelek által igazgatott részein Yechiel Grynspan Hrubieszowban, Ayzer Maka Bielsko-Bialaban és egy nem azonosított ember Zabkowicében. A Lublini partizánok - kétszáz ember, mind zsidó - lettek a "Chiel csoport" a Holod zászlóaljban. A csoport parancsnoka Captain Yechiel "Chiel" Grynspan volt és a zászlóalj parancsnoka Captain Aleksander Skotnicki, aki Zemsta néven volt ismert. Lengyelország rendőrfőnöke Juzwak lett, akit General Witold néven ismertek. "Gross" lett Lublin rendőrfőnöke, és nyolc körzetvezetőjének egyike Sever Rubinstein volt."Gross," szerint Lublin rendőrtisztjeinek 80%-a és rendőreinek 50%-a zsidó volt. (John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 215 o.) Néhány, a zsidók által a háború után elkövetett háborús bűn.
Nap mint nap a németek Shlomo pincéjében a második és harmadik emeleti hivatalokba kellett hogy menjenek. Nyolc kihallgató, majdnem mind zsidó állta körül a németet, mondva: 'Tagja voltál a náci pártnak?'. Néha egy német erre 'igen'-nel felelt, és a fiúk azt kiáltották: 'Te disznó' és ütötték és mielőtt visszaküldték cellájába, sokszor eltörték a karját. ...
Lola, egy zsidó táborparancsnoknő nem szólt bele, ha emberi részegen kinyitották a cellákat, kihúzták a németeket, takarókat tettek rájuk, hogy a verés nyomai ne hozzák zavarba a lengyel törvényszékeket, azt mondták: 'disznók' és aztán fegyvereik agyával verték a foglyokat. Auschwitzban, ahol zsidókat nem erőszakoltak meg (SS embereket felakasztottak ilyesmiért), de Gleiwitzben egy lelkes kihallgató lehúzta egy német lány ruháit, az ölébe ültette és azt mondta: 'Tegyük meg. Egy perzsabundát adok neked!', de ha Lola tudott róla, ignorálta. A börtön hangos volt a németek jajgatásától, de Lola nem szólt semmit, és egy belső hang azt mondta a zsidó őröknek, hogy ha nem is tudod, hogy egy német bűnös-e, a szőke haj, a kék szem, a német nyelv igazolta, hogy ezek Hitler emberei voltak.
Az őrők ágyrudakat, vasrudakat, és a németek mankóit használták... Egyszer egy német kezeit és lábát összekötötték, fejét pedig úgy verték a falba, mint egy ágyúgolyót. A központban Shlomo kedvenc nyírfaszékeit használták, de elégedetlen volt alkalmazott őreivel és éjszakáról éjszakára megismételte a kínzást. A holttesteket reggelente a hullaházba vitték, és a halottak nevét Shlomo följegyezte.
Sokszor a 'nácik' a belépési korhatár alatt voltak. Chaim egyik táborában egy újszülött német volt fogvatartva, egy a balti tenger melletti táborban pedig egész barakkok voltak tele fehércsíkos bölcsőkkel és négykilós foglyokkal. Tejet nem kaptak, mert a vörösfejű doktor, egy zsidó Auschwitzból nem engedte be az anyákat, a lengyel felügyelőknek azt mondta:'elég, ha a papírok azt mondják, hogy beengedtem őket'. Az 50 csecsemőből 48 meghalt.
Egy napon a zsidó képviselő, [Czeslaw] tüzet gyújtott egy német barakkban, 'szabotázs'-t kiáltott, és ahogy a német asszonyok a homokot kezdték lapátolni, meggyújtotta szoknyájukat és a kiáltozó nőket a tűzbe nyomta. Az őrők egy német férfi szakállát egyszer satuba fogták és meggyújtották a németet.
Anne O'Hare McCormick, a New York Timesban 1946 febr. 4-én megjelent cikkében a 'lengyelek' háború utáni cselekedeteit a nácik kegyetlen tetteivel hasonlította össze és B. Carroll Reece képviselő Tennesseeből 1957 május 16-án ezt népirtásnak nevezte. Azok közül a németek közöl, akik Lengyelországban vagy a lengyelek által igazgatott német területeken éltek, becslésem szerint 1950-ig 1 467 700 halt meg.
Részletek és tények a Szemet szemértből. John Sack részletes jegyzeteket és forrásokat ad meg, sok zsidó nevét, akik a fenti bűntényekben résztvettek. Sack jegyzetei között a következő jegyzet található, amely nagy archívumok létezését igazolja, amelyek zsidó háborús bűnöket és zsidók emberiség elleni bűneit tanúsítják a II. vh. után, és akinek az analízise kanadaiak egy kisebb hadseregét az Ön igazságügyminisztériumában foglalkoztathatna évekig: Úgy ahogy zsidók ezrei számoltak írásban vagy szóban be a holokausztról, úgy írtak németek ezrei jelentést a háború utáni tapasztalataikról. Ezekből 40 ezer van a Koblenzi Bundesarchivban, a Német szövetségi Archívumban tárolva. Ezekből 748-at 8 kötetben nyilvánosságra hoztak. (John Sack Szemet szemért: A zsidók németek elleni bosszúja 1945-ben Basic Books, New York, 1993., 218 o.) Ebből az alkalomból megkérdem Önt, hogy az igazságügyminisztérium alkalmazottai megvizsgálták-e ennek a 40 ezer tanúvallomásnak valamelyikét is, és ha nem miért nem? Zsidó háborús bűnök és más bűnök az emberiség ellen a Közelkeleten Az előbb fölsorolt események rettenetesek, de egy értelemben el vagyunk tőlük szigetelve, az idővel. Ezek nem ma történnek. Ez történelem. Ma már túl késő van az elkövetők megfogására, vagy majdnem túl késő. Az áldozatok régen sírjaikban vannak, kínzóik is csatlakoztak hozzájuk, a szenvedésnek régen vége van. és az emlékezések majdnem kialudtak, mint egy gyertya. A történészeknek ugyan sok elvégzendő munka maradt , de mi, a többiek élhetjük életünket. Az itt leírt rémségek esetében ez nem áll. Ezek ma történnek, a vér ma folyik. A kínzottak sikolya ma visszhangzik. Ezeket a rémségeket le tudjuk állítani és meg tudjuk büntetni őket. Nem olyan egyszerűek, hogy elolvasásuk után egyszerűen tovább éljük életünket. A kanadai háborús bűnösök üldözésében - az alant leírt izraeli háborús bűnösök fiatalok és egészségesek, lehet, hogy Kanadába fognak kivándorolni, és valószínűleg némelyikük ma köztünk él. Hogy koros kanadaiakat azért üldöznek, mert halálos veszedelem idején vonakodva német egyenruhát öltöttek és felületesen állítólagos feladatokat vittek véghez, míg fiatal kínzók és gyilkosok, akiknek kezén friss a vér, szabadon és büntetlenül sétálnak közöttünk, ez olyan következetlenség, hogy én ebben a levélben kérem az Ön igazságügyminisztériumát ennek elmagyarázására. A szerző: Az alanti idézetek mind Norman G. Finkelstein-től származnak, többnyire a 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; c. könyvből, egy idézet a 'Képzelet és valóság és az Izrael-Palesztin ellentét realitása', Verso, London és New York, 1995.c. könyvből.
Norman Finkelstein nemzetközi kapcsolatokat és politikai elméletet oktat a City University of New Yorkban és a New York Universityn. A két könyvének végén megjelent izzó hangú riportok túl számosak ahhoz, hogy itt visszaadjuk őket itt. A 'Képzelet és valóság' ajánlása értékes betekintést nyújt a hátterébe:
Sohasem felejtsem el vagy bocsássam meg ami velük történt. Kezdjük egy rövid statisztikai adatgyűjteménnyel, amelyet Finkelstein bemutat Izrael születését illetően: 1947 és 1949 között 750 000 palesztint űztek ki és Izrael kikiáltotta függetlenségét, 1967 júniusában 300 000 palesztin menekült vagy üldözték el őket ahogy Izrael a Nyugati partot és a Gázai övezetet meghódította. Falvak százait törölték le a térképről. A Nyugati part és a Gázai övezet izraeli megszállása során 1967 júniusa után több mint ezer palesztint nőket és gyerekeket is - deportáltak vád és tárgyalás nélkül. A föld felét és az értékes víztartalék 80%-át vette el az izraeli kormány. Amíg a deportált palesztínok távol voltak, 100 ezer zsidó telepedett le a Nyugati parton és a Gázai övezetben. Mindezek az intézkedések - és ennél sokkal több hasonlót hozott Izrael a megszállott övezetekben - ahogy egy iraeli újság szépítően nevezte 'nagyon messze vannak a nemzetköti jog normáitól'. (Hotam, 1989 augusztus 4-én) (Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 52 o.) És egy pár példa azokból az eseményekből, amelyek Izrael függetlenségi háborúját alkották: Atrocitások történtek, ezek 'kétségtelenül fölgyorsultak az IDF haladása során' (Birth, 230. oldal). Vegyük szemügyre az Ad Dawayimai tömeggyilkosságot késő októberben. Egy katona, az eset szemtanúja leírta, hogy az IDF, amely a falut harc nélkül foglalta el, először 80-100 arab férfit ölt meg, utána nőket és gyerekeket. A gyerekekt úgy ölték meg, hogy fejüket bottal szétverték. Minden házban volt legalább egy halott. A többi arabot bezárták házaikba 'élelem és víz nélkül', és a falut szisztematikusan kipusztították. Egy parancsnok elrendelte, hogy egy utász tegyen két idős asszonyt egy bizonyos házba és robbantsa fel a házat velük együtt. Az utász megtagadta a parancsot. A parancsnok ekkor saját embereinek parancsolta meg az asszonyok bezárását és megtették az ördögi tettet. Egy katona azzal büszkélkedett, hogy egy asszonyt megerőszakolt és utána lelőtte. Egy asszonyt, aki újszülött gyermekét hordozta, megbíztak, hogy takarítsa azt az udvart, ahol a katonák ettek. Egy pár napig dolgozott. Végül lelőtték őt is és a csecsemőt is. A katona, aki szemtanú volt azt a következtetést vonta le, hogy: 'kulturált tisztek váltak brutális gyilkosokká és azt nem a csata hevében... de a kiirtás és pusztítás elve tette őket azzá. Minél kevesebb arab marad, annál jobb. ...
Morris jelenti a következő (nagyon részleges) leltárát az IDF atrocitásainak az októberi harcok során, ahogy azt a Mapam politikai bizottsága írta le:
Valójában a palesztin 'erőszak', amellyel én találkoztam az elfoglalt területeken való tartózkodásom során, kevéssel volt több, mint szimbólikus, de ugyanez nem mondható el arról az erőről, amely azt elfojtotta. Egyszer a Jalazoun menekülttáborban gyerekek égettek el egy autókereket az út mellett a táboron belül. Hirtelen egy autó állt meg mellettük. Az ajtók kinyíltak és négy férfi (vagy telepesek, vagy civilruhás katonák) ugrott ki, vadul lövöldözve minden irányba. A mellettem levő fiúnak a hátába lőttek, a golyó a köldökén jött ki.
Délután a Bethlehemi tömeggyilkosságról érkeztek hírek. A tiltakozók közé vegyült izraeli elhárító csoport, túristaként öltözve lelőtt öt palesztin fiatalt. Az egyik halottan feküdt. Négy sebesült társát hajánál fogva húzták a hadsereg raktárába. Ahogy a megrémült tömeg szétoszlott, a civilruhás gyilkosok nevettek és tréfálkoztak az egyenruhás gyilkosokkal. (Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 42-43 o.) Egy ezeroldalas gyermekvédelmi tanulmány, 'A palesztin gyerekek sorsa a felkelés alatt', részletesen leírja a gyerekek 'ütlegelését, könnygázzal való kezelését és lelövését'. Több mint 150 palesztin gyereket öltek meg az intifáda kezdete óta, legalább 37 ezek közül fiatalabb mint 6 éves. Átlagéletkoruk 10 év volt. Többségük, a tanulmány szerint, nem is vett részt a kődobálásban amikor lelőtték, és a lelőttek négyötöde esetén a hadsereg akadályozta vagy késleltette az orvosi elsősegélyt. A hadsereg a temetéseket erőszakkal szétoszlatta vagy akadályozta. Több mint 50 ezer palesztín gyereket kellett orvosilag kezelni könnygáz belélegzése miatt, csonttörések és más sérülések miatt az intifáda első két éve során. A gyerekek fele 10 évesnél fiatalabb volt. A tanulmány szerint 'a katonák nagy részét nem vonták felelősségre a gyerekek bántalmazása miatt.' Valóban. csak kevés esetről írt a sajtó amelyet egyáltalán megvizsgáltak. A B'Tselem (Izraeli információsközpont az elfoglalt területen az emberi jogok védelmére) tanulmánya szerint sokszor történik erőszak gyerekek ellen, akik rendőrségi őrizetben vannak, és közülük a többség ártatlanul. Komoly verések, ütlegelés, öklözés, rúgás, hajhúzás, bottal vagy vasrúddal való verés, a falra vagy padlóra nyomás meglehetősen szokásos. A tanulmány újabb módszerekről is beszámol fiatalkorúak vallatásánál:
A gyanúsított ütése, amikor az egy zsákban van, amely fejét beborítja és a térdéhez van erősítve, a gyanúsított kikötése csavart helyzetben egy szabad ég alatti csőhöz, hátrakötött kézzel órákig, sokszor esőben, éjszaka vagy a forró nap alatt. A gyanúsított fogvatartása egy kis sötét, büdös és fojtó cellában, melynek mérete másfél méter * másfél méter. A gyanúsított bezárása egy embermagas cellába, ahol állni lehet, de mozogni nem. A megkötözött gyanúsítottat órákig 'koporsóban' tartani, egy dobozban, amely felülről zárható és ahol csak guggolni lehet, WC nélkül.
Egy 14 éves palesztín hátborzongató történetéről számol be a Hadashot 1992 februári száma, akit azért zártak be, mert azzal gyanúsították, hogy köveket dobál, itt a Hebron letartóztatási központ belső forrását idézi: Ami ott történt, az szörnyűséges volt. Botjaikat a fogvatartottakon törték el, nemiszerveiket ütötték, összekötöttek egy foglyot a hideg padlón és futballt játszottak vele - szószerint rugdosták és görgették. Aztán egy telefonnal elektromos áramütésekkel traktálták, majd órákig a hideg esőben kellett állnia. Összemorzsolják a rabokat, húsdarabokká változtatják őket. Egy másik belső forrástól a központon belül azt idézték, hogy 'a kínzások a damaszkuszi börtön kínzásaira emlékeztetnek'. (Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 47-49 o.)
Izrael legfelsőbb bírósága készséges cinkosa a megszálló rendszernek a Nyugati parton és Gázában. A negyedik genfi konvenció kifejezetten megtiltja magántulajdon tönkretevését, kivéve, ha 'ha az ilyen tönkretevés abszolút elkerülhetetlen katonai akciók miatt', tehát megtiltja a kollektív büntetést. Mégis a legfelsőbb bíróság véleménye szerint a házrombolások az elfoglalt területeken megengedhetőek, állítva, hogy 'a házrombolásról nem állítható, hogy az kollektív büntetés lenne'. A negyedik genfi konvenció szintén megtiltja a megszállónak, hogy 'saját civillakosságát az elfoglalt területeken telepítse le'. A legfelsőbb bíróság vagy kimondta, hogy a a Nyugati parton és Gázában levő települések legálisak vagy elutasította a legalitásuk elleni érvek meghallgatását. A nemzetközi jog szerint a megszálló nem vezethet be új adókat a megszállt területen. A legfelsőbb bíróság szerint az áruforgalmi adó az 1976- ban megszállt területeken jogos. ..
Hivatalos Izraeli törvények megengedik egy palesztin megölését csak azért, mert álarcot visel, zászlót lobogtat vagy barrikádot emel (amely néhány kőből és pár szemétládából áll), vagy ha nem áll meg felszólításra. Szintén megengedték halálos műanyaggolyók bevetését és 'keresett' palesztínok csoportos kivégzését. Mindezek a rendeletek a nemzetközi joggal ellentétben állnak amely a halálos műanyaggolyók bevetését csak életveszélyes helyzetben hagyja jóvá, és csak akkor, ha más lehetőség nincs. Egy közelkeleti megfigyelő ebből azt szűrte le, hogy a hivatalos Izraeli gyakorlat elnézi a palesztínok jogtalan meggyilkolását.
Újra szemügyre véve egy gázai esetét, akit izraeli katonák brutálisan agyonvertek (akik közül egyiket sem vádoltak emberöléssel és ültettek le öt hónapnál hosszabban), a prominens izraeli ügyvéd, Avigdor Feldman ezt következtette: 'a területek törvényenkívülisége teljes. Mindenki - rangtól és más dolgokban való véleményétől függetlenül egyetért abban, hogy egy arab életének értéke nulla.' (Norman G. Finkelstein, 'Palesztína emelkedése és bukása: Az intifáda éveiről való személyes beszámoló', University of Minnesota Press, Minneapolis és London, 1996; 51-52 o.) Ezt a korlátozást idézve Gaza Beachban, az 'egyik legjobb' izraeli internálótábor palesztínoknak, az izraeli újságíró, Ari Shavit tapasztalatait széles körben tette ismertté ritka nyíltsággal és éleselméjűséggel:
A legtöbb palesztin perére vár. A legtöbbet azért zárták le, mert köveket dobált vagy mert illegális szervezetek tagságával gyanúsítják. Sok közülük tizenéves. Itt-ott látni fiúkat, akik kicsik és nagyon fiatalnak tűnnek. A börtönnek 12 őrtornya van. Néhány izraeli katona elszörnyülködik ezeknek és más őrtornyoknak a hasonlósága miatt, amelyekről az iskolában tanultak... Lehet hogy a Shin Bet [titkosszolgálat] terhére lehet ezt írni - azért, hogy embereket letartóztat és hogy mit tesz a letartóztatottakkal. Majdnem minden éjjel, miután kihallgatásai során néhány fiatalembert 'megtört', a Shin Bet a fiatalemberek barátai neveivel listákat szállít a katonaságnak. A katonák ezután minden éjjel kimennek a városba és 15-16 éves gyerekekkel térnek vissza. A gyerekek fogai vacognak. Szemeik kimerednek. Sokszor már verték őket... És a katonák összezsúfolják őket a 'fogadószobában', és megnézik, hogy hogy vetkőznek le. Hogy megnézzék őket alsóruhában, hogy megnézzék, hogy remegnek a félelemtől. És néha rugdossák őket - még egy rúgás, mielőtt megkapják rabruhájukat. Lehet hogy a doktort okolják. Felébreszted az éjszaka közepén hogy kezeljen valakit, akit épp ma hoztak be - egy fiatal ember, mezítláb, megsebezve, aki úgy néz ki, mintha epileptikus rohama lenne, aki elmondja, hogy éppen ütötték a hátán, a gyomrán és a szíve fölött. Csúnya vörös foltokkal van a teste tele. A doktor a fiatalember fele fordul és rákiált. Hangos, dühös hangon mondja: Halj meg! És aztán nevetve hozzám fordul: Bárcsak mind meghalna! vagy lehet hogy a sikoltások hibásak. Az ügyelet végén néha rettenetes sikoltásokat hallasz .. a kihallatási részleg kerítésének másik részéről, .. hajmeresztő emberi sikoltások. Szószerint hajmeresztőek. Gázában a mi biztonsági szolgálatunk mint egy titkosrendőrség működik, a mi internálótáboraink nyilvánvalóan Gulágokként működnek. Katonáink börtönőrök. Vallatóink kínzók.
A fenti anyag legalább három végkövetkeztetésre ösztönöz:
Másodszor a zsidók kommunizmus alatt, a II. vh alatt és közvetlenül azután, és ma a Közelkeleten elkövetett bűnei, eltörpítik azokat a bűnöket, amelyekkel ukránokat vádolnak ezekben az időszakokban. Ennélfogva az Ön igazságügyminisztériuma, amely ukránokat keres ki üldözése céljára azt demonstrálja, hogy valójában nem a bűnösök megbüntetése a célja, hanem egy politikai forgatókönyv lejátszása.
Tisztelettel:
|